deontológiai istenérv (a gör. deon, 'kötelesség' szóból): a lelkiismeret szavára alapozó istenbizonyítás. - A konkrét tapasztalatból indul ki, nem az erkölcsi rend egészéből, mint az →erkölcsi istenérv. Az érv lényege, hogy fölfedezzük önmagunkban a „föltétlen kötelezettséget”, és ez Istenre mint törv-alkotóra vezethető vissza. A következtetés föltételezi, hogy a kötelezettség valamifajta „tekintélyt”, törv-alkotót követel, s mivel a lelkiismeret képes választani jó és rossz között olyan esetekben is, amikor az emberi törv-ek mit sem mondanak, ez a „belénk írt” törv. emberen túli, abszolút törv-hozóra utal. Így elmondhatjuk, hogy a lelkiismeret lényegünkkel adott, a priori Istenre-hangoltság bennünk, még ha nem is mindig „tematizált”, nem is kap mindig konkrét formát. A ~ akkor használható igazán, ha a bennünk szunnyadó Istenre-irányultságot „reflexívvé” tesszük: tudatosítjuk önmagunkban.  B.P.

LThK III:235.